Foley szerint a szíriai helyzetről az OPCW elé került jelentések alapján „a szomorú valóság az, hogy a vegyi fegyverek bevetése rutinszerűvé válik a szíriai polgárháborúban”. Az amerikai diplomata felszólalásában – amelynek leiratát az OPCW honlapján tették közzé – azt is kiemelte, hogy „a szíriai rezsim folytatta a vegyi fegyverek bevetését saját népe ellen”, dacára annak, hogy két éve vállalta vegyifegyver-készletei megsemmisítését.
Az OPCW hétfőn, a végrehajtó tanács ülését követően kiadott nyilatkozatában úgy fogalmazott, mélyen aggódik, amiért Szíriában továbbra is bevetnek vegyi fegyvereket. A szervezet elítélte a gyakorlatot, és a felelősök bíróság elé állítását sürgette.
Az OPCW 41 ország képviselőjét tömörítő végrehajtó tanácsának hétfői ülését azért hívták össze, hogy megvitassák azokat a jelentéseket, miszerint Szíriában a harcoló felek – köztük egy „nem állami szereplő” – mustárgázt és klórgázt vetettek be idén március és augusztus között. Bár az OPCW nem nevesítette a feltételezhető elkövetőket, diplomáciai források szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és szíriai ellenzéki fegyveres csoportok közti, Marea településen történt augusztusi összecsapások során, illetve a kormányerők ostroma alatt álló, ellenzéki kézben lévő területek ellen is bevetettek vegyi fegyvereket.
A mareai incidens az OPCW nem nyilvános, de hírügynökségek birtokába került jelentése szerint felveti annak lehetőségét, hogy az IÁ képes vegyi fegyverek előállítására, vagy a szervezet megkaparintott egy olyan készletet, amelyet a szíriai kormány nem jelentett be.
A szíriai rezsim 2013-ban vállalta vegyifegyver-készletének feladását és nemzetközi felügyelet alatti megsemmisítését, miután nyugati országok légicsapásokat helyeztek kilátásba vele szemben egy Damaszkusz környéki, több száz halálos áldozatot követelő vegyifegyver-támadás után.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!