Schulz: Kulcsfontosságú szakaszba léptek az EU és Irán kapcsolatai

Az EP elnöke üdvözölte, hogy Teherán részt vett a szíriai válság megoldását célzó legutóbbi nemzetközi találkozón.

MTI
2015. 11. 07. 20:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Immár ennek a megállapodásnak a végrehajtási szakaszában vagyunk, és ennek a szakasznak a végén kinyílhat az ajtó a gazdasági együttműködés és a pozitív gazdasági fejlődés előtt” – mondta Schulz Teheránban tett látogatásán.

Az Európai Unió október közepén jelentette be, hogy elfogadta az Irán elleni szankcióinak feloldásához szükséges jogi háttérintézkedéseket, bár azt is közölte, hogy a Teheránra vitatott nukleáris programja miatt kivetett gazdasági büntetőintézkedések eltörlése csak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránról szóló jelentésének decemberi közzététele után léphet életbe.

A Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között júliusban létrejött atomalku célja annak garantálása, hogy Irán nukleáris programjának ne legyen katonai dimenziója, amiért cserébe a perzsa állam az ellene hozott nemzetközi szankciók feloldására számíthat.

Az EP elnöke sajtótájékoztatóján kitért Irán „kulcsfontosságú” közel-keleti hatalmi szerepére is, és üdvözölte, hogy Teherán részt vett a szíriai válság megoldását célzó legutóbbi nemzetközi találkozón, amelyen 17 ország képviseltette magát. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a Teherán támogatását élvező Bassár el-Aszad szíriai elnök nem maradhat hosszú távon hatalmon.

Az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni ugyanakkor Schulzcal közös sajtótájékoztatóján erre reagálva azt mondta, „a térség kritikus problémáit egy személyre szűkíteni stratégiai hiba”. Ő azt hangoztatta, hogy elsősorban a terrorizmus elleni harcra kell összpontosítani a Közel-Keleten.

Martin Schulz az iráni parlament meghívására tett egynapos látogatást Teheránban, az EP elnökei közül elsőként.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.