Szlovák belügyminiszter: Utat mutat a magyar megoldás

Robert Kalinák szerint a bevándorlási hullámot csak a határok szigorú őrzésével lehet megoldani.

MTI
2015. 11. 09. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külügyminiszter a belső határellenőrzés megszüntetéséről a luxemburgi Schengenben 1985-ban megkötött egyezményt is veszélyeztetve látja. „Talán még van néhány hónapnyi időnk” – jegyezte meg.

Emlékeztetett arra, hogy Németország és a legtöbb uniós ország „felfogta”, hogy a genfi menekültügyi egyezmény van érvényben. Az EU-ban azonban van néhány olyan ország is, amely az unió értékeit – amelyek nem csak anyagi értékek – valójában nem helyesen tették magukévá. „Még mindig az emberi értékek kultúrája az a kapocs, amely minket összefog” – szögezte le, és arra figyelmeztetett, hogy a „téves nacionalizmus valódi háborúhoz vezethet”.

A luxemburgi külügyminiszter szerint vannak olyan politikusok és pártok, amelyek a bevándorlás témáját tudatosan felhasználják a félelemkeltésre. Úgy látja, ellensúlyozni kell ezt a fajta félrevezetést, és erősíteni kell a bizalmat annak érdekében, hogy az unió értékei ne legyenek sutba dobva. Mint megjegyezte, nem tudja, mi történne a Balkánon, ha Németország vagy Svédország bezárná a kapuit.

„Úgy gondolom, hogy már most nagyon-nagyon kritikus a helyzet – hangsúlyozta. – Ha nem találunk európai megoldást a migránsválságra, ha egyre több ország gondolja úgy, hogy csak nemzeti szinten tudja kezelni ezt az ügyet, akkor Schengennek vége.” Ha Schengen megbukik, akkor azzal az Európai Unió legnagyobb vívmányának fellegzett be, aminek jelentős következményei lesznek az uniós polgárok mindennapjaira – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a határellenőrzés visszaállítása „mindent” érinteni fog.

Asselborn egyúttal hangsúlyozta, hogy a külső határok ellenőrzése nem az elzárkózásról szól, hanem arról, hogy „tudjuk, ki miért jön hozzánk vagy keres menedéket nálunk”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.