A francia kormány a múlt pénteki párizsi vérengzés hatására, míg Moszkva egy orosz utasszállító repülőgép ellen október végén elkövetett merénylet miatt döntött a terroristák elleni fellépés fokozásáról.
Az Iszlám Állam szíriai állásai elleni orosz támadásokat szorgalmazta a NATO főtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek adott interjújában. Jens Stoltenberg egyúttal méltatta Magyarország szövetségesi szerepét az atlanti szervezetben.
„Nagy örömmel látnám, hogy Oroszország az Iszlám Államra mér csapásokat” – mondta a norvég politikus arra a kérdésre, lát-e változást Oroszország szíriai válsággal kapcsolatos politikájában az utóbbi időben. Mostanáig Oroszország főként olyan régiókban támadott célpontokat, amelyek nem az Iszlám Állam ellenőrzése alatt állnak – közölte a főtitkár, hozzátéve, hogy az orosz utasszállító repülőgép Sínai-félsziget feletti lelövése óta azért már voltak orosz légicsapások a dzsihadista szervezet ellen például Rakkában.
Stoltenberg méltatta Magyarország szövetségesi szerepét a NATO-ban. „Magyarország értékes tagja a szövetségnek” – mondta. Magyarország légtérellenőrzést végez a Baltikumban, részt vesz a légtérellenőrzésben Szlovéniában is, bázist biztosít a stratégiai légi szállítási missziónak, és részt vesz a koszovói és afganisztáni NATO-békefenntartó műveletekben – sorolta. „Magyarország tényleg nagyon fontos szerepet tölt be, és mi nagyon hálásak vagyunk ezért” – zárta szavait a főtitkár.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!