Tíz magyarországnyi forgalma lesz Peking új repterének

Az előzetes számítások szerint az utasforgalom 2025-ben évi 72 millió, később 100 millió lesz.

MTI
2015. 11. 22. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hszinhua kínai hírügynökség a Peking fejlesztésével foglalkozó állami bizottság jelentésére hivatkozva arról számolt be, hogy az ázsiai ország fővárosának déli részén épülő légikikötőben 2025-re évi 620 ezer repülőgép fordul majd meg, a létesítmény évi 2 millió tonna árut és postai küldeményt fogad.

A repülőtérnek kezdetben négy kifutópályája lesz, ezt később további hárommal megnövelik, a terminál alapterülete eléri a 700 ezer négyzetmétert.

A repülőtér építése a múlt év végén kezdődött. A kifutópályák egy része már el is készült, és idén szeptemberben megkezdődött a terminál építése. Az új repülőteret 2019-ben adják át, erre az időpontra legkevesebb 100 repülőgép-dokkoló állni fog már, számukat később 150-re növelik.

Peking jelenlegi egyetlen nemzetközi repülőterét 1958-ban adták át, azóta számtalan esetben átépítették és bővítették. A repülőtér utasforgalma tavaly valamivel meghaladta a 86 milliót, az áruforgalom pedig az 1,8 millió tonnát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.