Több mint húszezren vonultak utcára Madridban

A nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakoztak, aminek idén már 84 halálos áldozata volt Spanyolországban.

MTI
2015. 11. 07. 23:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Élni akarunk, elég volt!”, „Ha egyet bántanak, mindannyiunkat bántják!”, „Nem akarunk még egy halálos áldozatot!”, „Ne legyen több gyilkosság!” – csak néhány mondat azok közül, amelyek a transzparenseken és a magasba tartott táblákon szerepeltek, és amelyeket a tömeg a spanyol fővárosban megtett több kilométeres útján folyamatosan skandált.

A demonstráció a spanyol egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztérium épületénél kezdődött, ahol a szervezők felolvasták kiáltványukat, amelyben követelik a nemi erőszakról szól 2004-ben elfogadott törvény módosítását, hogy legyen büntetendő a szexuális agresszió, a munkahelyi zaklatás és a családon belüli erőszak is.

A tüntetés egyik figyelemfelkeltő elemeként feketébe öltözött nőket rajzoltak körbe fehér krétával, ahogy a gyilkossági helyszíneken szokták az áldozatokat. Így emlékeztek arra az 1378 nőre, akik a férfierőszak halálos áldozatai voltak 1995 óta.

A felvonulást mintegy 450 civilszervezet közösen hívta életre, de kéviseltették magukat a szakszervezetek és a pártok többsége is.

Ezen a napon nemcsak Madridban, hanem más városokban is voltak kisebb megmozdulások a férfierőszak ellen.

Az elmúlt egy hétben a spanyol főváros emblematikus főterén, a Puerta del Solon éhségsztrájkolt kilenc nő, akik nemi erőszak és családon belüli erőszak elszenvedői voltak. A téren pirosra festett cipőkből egy hatalmas kereszt formát raktak ki, amely a halálos áldozatokat szimbolizálja. Akciójukkal a december 20-i spanyol parlamenti voksoláson induló pártoktól követelték, hogy valódi megoldásokat kínáljanak a kérdésre választási programjaikban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.