Túl nagy lehet a kabát Nagy-Britanniának

Saját kézbe akarja venni sorsát az Egyesült Királyság, kérdés azonban, hogy megengedi-e ezt neki az Európai Unió.

Kuthi Áron
2015. 11. 25. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A másik fájó pont a szigetországba érkező, ott élő vendégmunkások juttatásainak radikális leépítése. De mint arra a beszélgetőpartner Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár az előadáson rámutatott, hosszú távon sem lenne jó, hogy a kelet-európai vendégmunkásokat a bevándorlókkal azonosítsa a közvélemény.

Habár Angela Merkel, aki egyfajta közvetítőként szeretné levezényelni a békés átmenetet a britekkel, akár nyitott is lenne egy alapszerződés-módosításra, ezt a franciák, akiknek népszavazást kellene erről kiírniuk, egész biztosan nem támogatnák – mondta a Magyar Nemzetnek Zgut Edit, a Political Capital külpolitikai elemzője.

– Már a lisszaboni szerződés is nehéz szülés volt, az alkotmányos szerződésen munkálkodó konventről nem is beszélve, amely végül kudarccal végződött, hiszen a franciák és a hollandok referendumon mondtak nemet a tervezett alkotmányos szerződésre. A szorosabb gazdasági kormányzás miatt azonban előbb-utóbb, de legkésőbb 2020 környékén elengedhetetlen lesz az alapszerződés átírása, mert a mostani jogi konstrukció idejétmúlttá válik– mutatott rá a szakértő.

Elemzők szerint ha a közösségi színtéren tovább erodálódik az ambiciózus cameroni törekvés, tehát ha egyre több kulcskérdés megoldása terelődik a joganyag átírásának kérdésétől a pillekönnyű politikai nyilatkozatok szintjére, akkor egyre láthatóbbá válhat a mag-Európa és a perifériák problémája. Ilyen értelemben Cameron EU-reformcsomagja nem lesz több tünetleírásnál, és semmiképp sem válhat a tünetek kezelésének módjává.

Számos szakértő rámutatott, hogy Cameron nagy ívű terveinek több nagyon egyszerű buktatója is lehet, amelyek önmagukban vagy egyszerre együtt is meglékelhetik a közösségi politika brit módra elképzelt megújítását.

A legelső intő jel november közepén érkezett, amikor Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Cameron reformlistájának megvalósítását nagyon-nagyon nehéznek titulálta. Valóban, a reformtörekvések nagyon is egy irányból érkeznek, Brüsszel korántsem helyezi ennyire politikai reflektorfénybe az átfogó intézményi reformot, sokkal több szó esik viszont a briteknek nem tetsző, az eurót használó országokra vonatkozó gazdasági irányítás hatékonyabbá tételéről.

Cameron belpolitikai nehézségekkel is szembe kell hogy szálljon. Egyrészt saját pártján belül is van egy masszív euroszkeptikus réteg, másrészt kommunikációs szempontból számos törekvés szinte elmagyarázhatatlan a választóknak. Harmadrészt az unió megújítása a stabil nem szavazók részére közömbös felvetés, ők bármi történjék is, a nem mellett húzzák be majd az ikszet.

Cameron kormányzatának a nemek többségbe kerülésével is számolnia kell. A Nemzet ezt firtató kérdésére, hogy létezik-e a Downing Streeten B terv, Rangarajan kitérő választ adott, mondván, a kabinet teljes erővel a reformok sikerén dolgozik.

Egyébként mindenképpen érdekes politikai feladvány, amibe a konzervatív kormány belenavigálta magát. Mert, ha hihetünk Hammond külügyminiszternek, az Egyesült Királyság a reformok elmaradása esetén mindenképpen kilép az EU-ból, így uniós kötöttségek nélkül valósíthatná meg a bürokráciacsökkentést, szoríthatná korlátok közé a bevándorlást és faragná minimumra a vendégmunkások állami juttatásait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.