Újabb falat építenek Berlinben

A német főváros egyik fő attrakciója elé építendő védőfal a pszichológiai védőkorlát szerepét tölti majd be.

MTI
2015. 11. 06. 3:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német főváros egyik fő attrakciója elé építendő védőfal a pszichológiai védőkorlát szerepét tölti majd be – hangsúlyozta a Friedrichshain-Kreuzberg kerület zöldövezeteiért felelős Adalbert-Maria Klees, akinek a munkatársai gyakran távolítanak el a várost 28 éven át kettészakító betonépítményen turisták által hátrahagyott firkákat és a világ minden nyelvén írt üzeneteket.

A mintegy 80 centiméter magas, átlátszó korlátot ez év végén vagy 2016 elején állítják fel a faltól mintegy 1,3 méterre. A kíváncsiak továbbra is megcsodálhatják a művészek alkotásait, ugyanakkor a védőfal azok tiszteletben tartására figyelmezteti őket.

„Nem igaz az a Berlinben is elterjedt hiedelem, hogy törvénysértés nélkül nyomokat lehet hagyni a falon” – emlékeztetett Sascha Langenbach, a kerületi önkormányzat szóvivője. Elmondta, hogy „hihetetlen méretű” rongálások tanúi voltak az elmúlt hetekben, hónapokban is.

Az angol és német nyelvű táblák ellenére, amelyek felhívják a látogatók figyelmét arra, hogy a berlini fal 1991 óta védett műemlék, a fal leghosszabb fennmaradt darabját minden évben megcsodáló turisták milliói közül sokan éreznek késztetést arra, hogy otthagyják nyomukat az építményen.

„Úgy vélem, a védőfallal elkerülhető lesz a graffitik legalább 90 százaléka, ami hihetetlen siker lesz” – mondta Adalbert-Maria Klees. „Nem vehetünk őrizetbe embereket azért, mert szóróflakonnal támadnak a falra” – tette hozzá.

Az állandó védőfal, amely a szerdán, az október közepén elvégzett tisztítási munkálatok után felállított ideiglenes korlátokat váltja majd fel, 150 ezer eurójába (47 millió forint) kerül a berlinieknek.

Az 1,3 kilométer hosszú falszakaszt mintegy száz, a fal leomlásának huszadik évfordulója alkalmából az alkotók által 2009-ben újrafestett freskó díszíti. A rendszeres tisztítás évente 60 ezer eurójába kerül az önkormányzatnak.

A világ minden tájáról több mint száz művész 1990-ben pingálta ki a Berlint átszelő Spree folyó mentén húzódó építményt, amelyet ma „a világ legnagyobb szabadtéri galériájaként” tartanak nyilván.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.