A vasárnap este indított műveletek részeként hétfőn további öt házkutatást hajtottak végre a brüsszeli és kettőt a liége-i régióban. Ezek során fogták el az öt gyanúsítottat – derült ki a szövetségi ügyészség közleményéből. A reggeli hatósági fellépéssel így 21-re nőtt a vasárnap este óta Belgiumban őrizetbe vett feltételezett szélsőségesek száma, de az ország első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot szedő párizsi merényletsorozat egyik elkövetőjének tartott Salah Abdeslam továbbra is szökésben van.
„Világos, hogy a (terrorellenes) akció még nem ért véget\" – hangsúlyozta hétfőn Jan Jambon belga belügyminiszter az RTBF francia nyelvű közszolgálati adónak nyilatkozva. A politikus a nyomozásról az ügy érzékenysége miatt nem árult el részleteket, így azokat a sajtóértesüléseket sem kommentálta, amelyek szerint Abdeslam Németország felé vette az irányt. „Minden ilyen részlet túlságosan érzékeny, és zavarhatja a nyomozást\" – hangsúlyozta. Jambon ugyanakkor arra buzdította a brüsszelieket, hogy éljék úgy a mindennapokat, ahogy eddig.
„Megtesszük az emberek biztonsága szempontjából szükséges intézkedéseket. Az élet azonban nem állhat meg Brüsszelben, sem a gazdasági, sem pedig a társadalmi élet. A hivatalok például nyitva tartanak ma (...). A mindennapi életnek folytatódnia kell\" – hangsúlyozta a belügyminiszter. Szombaton a főváros térségében a legmagasabb szintre emelték a terrorellenes készültség szintjét, miután a Párizsban végrehajtott terrortámadáshoz hasonló terrorakció előkészületéről szereztek értesülést. A Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) újabb helyzetelemzést tesz közzé a nap folyamán, és a kormány majd ennek alapján dönt arról, fenntartja-e a Brüsszelben korábban elrendelt sürgősségi intézkedéseket, köztük a metró, az óvodák és iskolák zárva tartását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!