Visszavonta menekültes nyilatkozatát a német belügyér

Nem csak egy évre kaphatnak letelepedési engedélyt a migránsok.

MTI
2015. 11. 07. 22:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szíriai menekültekkel kapcsolatban „minden ugyanúgy marad, ahogy eddig is volt” – mondta a szociáldemokrata Gabriel a ZDF német közszolgálati adónak. Egyúttal közölte: a belügyminiszter javaslatát nem tárgyalták a koalíciós pártok, és „okos döntés volt visszavonni” a pénteki felvetést de Maiziere részéről. Ezzel a téma le van zárva – húzta alá Sigmar Gabriel.

Az előző nap a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó konzervatív CDU belügyminisztere a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a szíriai menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni, és meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét. Arra hivatkozott, hogy hasonló helyzetben más országok is csak korlátozott időre nyújtanak védelmet. „Mi is ezt tesszük majd a jövőben a szírekkel, amennyiben azt mondjuk nekik, hogy kaptok védelmet, de csak úgynevezett oltalmazotti jogállást, amely időben korlátozott, és nem teszi lehetővé a családegyesítést” – mondta.

Nem sokkal később azonban visszavonta a nyilatkozatát, miután a szociáldemokraták, az ellenzék és civilszervezetek élesen bírálták, és még Steffen Seibert kormányszóvivő is kifogásolta a felvetést.

Ugyanakkor Andreas Scheuer, a CDU bajorországi testvérpártjának, a CSU-nak a főtitkára a Bild am Sonntag című német lapnak úgy nyilatkozott, hogy de Maiziere-nek „igaza van”. Scheuer úgy fogalmazott, hogy „szíriaiak százezrei kapnak védelmet (Németországban), de ennek az úgynevezett oltalmazotti státusnak kell lennie”.

A koalíciós partnereinél a kérdésben jóval keményebb álláspontot képviselő CSU korábban számos alkalommal bírálta Angela Merkel CDU-s kancellárt és a szövetségi kormányban részt vevő másik két pártot, amiért szerinte túl engedékeny menekültpolitikát folytatnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.