30 migránst már biztosan visszatoloncoltak Magyarországra

A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az egyedülálló férfiakat szállítják vissza.

MTI
2015. 12. 05. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cikk szerint Dominique Ernould azt nyilatkozta a belga hírügynökségnek, hogy annak ellenére folytatják a visszatoloncolást Magyarországra, hogy több szervezet is méltánytalannak, sőt illegálisnak nevezi az eljárást. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az egyedülálló férfiakat szállítják vissza – idézi a lap a hivatal szóvivőjét.

Az országot önként elhagyó kiutasítottak számáról nincs adat, ugyanakkor azt tudni lehet, hogy a visszatoloncolt 30 emberből 14 afgán állampolgárságú volt. 2015. január 1. és november 30. között a menekültstátuszt kérők közül 536 embernek kellett egy másik uniós országba távoznia Belgiumból. A legtöbben, 127-en, Olaszországba kerültek vissza – írja az idegenrendészeti hivatal adataira hivatkozva a belga lap.

Caroline Intrand, a Koordináció és Kezdeményezés a Menekültekért és Külföldiekért (Ciré) nevű hálózat társigazgatója úgy nyilatkozott, hogy sajnálatos ugyan, de Belgium folytatni fogja a menekültek visszaküldését Magyarországra. „Az ottani menekültügyi rendszer messze nem teljesíti az európai normákat. A menedékkérőket az ország ellenségeinek tekintik, és erőszakos cselekményeknek esnek áldozatul” – állítja a 24 szervezetet, köztük az Amnesty Internationalt, a Világ Orvosai (Médecins du Monde) csoportot és a Belga Vöröskeresztet tömörítő nonprofit hálózat vezetője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.