A franciák már nem adnák ki Aszad útját?

Nem feltétlenül kellene távoznia a szír egységesítés előtt a francia külügyminiszter szerint.

MTI
2015. 12. 05. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni küzdelem sorsdöntő, és csak abban az esetben lesz hatékony, ha a szíriai és a regionális erők egyesülnek. Hogyan lehetséges ez, amíg Bassár el-Aszad az elnök, aki olyan sok atrocitást követett el, és akit nem támogat a szíriai lakosság egy nagy része?” – tette fel a kérdés Fabius a lyoni Le Progres című regionális lapban megjelent interjúban.

„Szíria egy politikai átmenettel fog egységessé válni. Ez nem azt jelenti, hogy Bassár el-Aszadnak már az átmenet előtt távoznia kellene a hatalomból, de kellenek biztosítékok a jövőre nézve” – tette hozzá a francia külügyminiszter.

Franciaország az Egyesült Államokhoz és a dzsihadisták elleni nemzetközi  koalícióban részt vevő többi országhoz hasonlóan politikai vagy katonai megoldást keres a háborúra, és ebben a helyi és a regionális tényezőknek is szerepe van. Párizs fontosnak tartja a szíriai hadsereg részvételét az IÁ elleni harcban, de úgy, hogy azt már ne Aszad irányítsa.

„Lehetetlen együttműködni a szíriai hadsereggel mindaddig, amíg Bassár el-Aszad áll az élén. De attól a pillanattól kezdve, hogy elindul egy politikai átmeneti folyamat, és Aszad már nem lesz a hadsereg vezetője, már nagyon jól együtt lehet működni a szíriai haderővel” – jelentette ki már korábban Fabius.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.