Az említett hatmilliárd dolláros trösztellenes ügy idén áprilisban vett igen kedvezőtlen fordulatot, amikor az EU újonnan kinevezett versenybiztosa, Margrethe Vestager egy hosszan tartó vizsgálatot követően hivatalosan is azzal vádolta meg az amerikai keresőóriást, hogy visszaél erőfölényével, amikor szisztematikusan előnyben részesíti saját árösszehasonlító szolgáltatását. Ha az eljárás során a vállalatot bűnösnek találják, ez akár 6 milliárd eurós bírságot is jelenthet. Ugyanakkor a Guardian felhívja a figyelmet arra, hogy ez csupán egy azon ügyek közül, amelyekben a Google csatába kényszerül Európában.
Nem csoda, hogy a cég komolyan veszi a küzdelmet: nyolc lobbicége mellett egykori európai tisztviselők hadát foglalkoztatja nyomásgyakorlásra. Az ügy érdekessége, hogy a küzdelmet jól ismerő források szerint a cég legfőbb riválisa, a Microsoft, gyaníthatóan ennél is többet költ európai lobbitevékenységre, és sejthető, hogy pénzével a Google-t kritizáló jogvédő szervezeteket is támogat.
A művelet kifinomultságát jelzi, hogy közben a Google célzatosan finanszíroz különféle európai egyetemi kutatásokat és agytrösztöket is, amelyek így vagy úgy támogatják üzletpolitikai célkitűzéseit.
A lobbizás nem teljesen sikertelen: a Google 2014 és 2015 során több megbeszélést folytatott az Európai Bizottság magas rangú tisztviselőivel, mint bármelyik cég.
Ugyanakkor nem is sikeres. Az ellentábor aktivitását alábecsülhette a Google: a Microsoft és a német médiaóriás, az Axel Springer hathatósan gátolja térnyerését az európai döntéshozói körökben. Mind ez idáig nem került sor például közvetlen találkozóra a cég vezetői és Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke között.
Korábban ezen a téren némileg több eredményt ért el. A nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján a Google társalapítója és ügyvezetője, Larry Page magánjellegű megbeszélést folytatott 2014 tavaszán José Manuel Barrosóval, a bizottság korábbi elnökével. Igaz, ennek nem feltétlenül örültek Brüsszelben: az akkori Európai Bizottság vezetőjének stábja arra figyelmeztette Page-t, hogy semmilyen körülmények között nem lenne ildomos felvetni a trösztellenes ügyet, ő ezt egy pár héttel később írt levélben mégis megtette.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!