A tárca közleménye szerint az egy napig tartó rendcsinálás idején egy rab sem szökött meg.
A börtönhatóságok képviselői azt mondták, hogy az áldozatok egy része késsel okozott sérülésekbe halt bele. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat, amelyek elfojtására a rendőrség mellett be kellett vetni a hadsereget is.
Az eset a közép-amerikai ország középső részén fekvő Escuintla megye egyik túlzsúfolt börtönében történt helyi idő szerint vasárnap. A Granja Penal Canada börtönben két rivális bűnbanda tagjai estek egymásnak. Egyes fegyencek AK–47 típusú gépkarabélyokat is szereztek és túszokat ejtettek. A híradások szerint a fővárostól, Guatemalavárostól 75 kilométerre található, hatszáz személyesre tervezett börtönben több mint háromezer rabot tartanak fogva, és kétszáz foglár őrzi őket.
A huszonkét guatemalai büntetés-végrehajtási intézményben több mint 19 ezer elítélt raboskodik, és az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban fordultak elő erőszakos cselekmények. Az emberi jogok védelmével foglalkozó ügyészi hivatal szerint ebben az évben börtönlázadásokban és zavargásokban már kilencvenen haltak meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!