Afganisztánban is terjeszkedik az Iszlám Állam

A tálibokra olyan megsemmisítő csapást mértek, hogy kiűzték őket a keleti tartományokból.

MTI
2015. 12. 05. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tekintélyes brit konzervatív napilap helyszíni riportja szerint a szélsőséges csoport fegyveresei Afganisztán Pakisztánnal határos keleti tartományaiban vették át az uralmat jelentős térségek felett, és máris ugyanolyan brutális kegyetlenkedéseket követnek el, mint szíriai és iraki társaik. A megszállt településeken nyilvános lefejezéseket hajtanak végre, és az ezekről készített filmfelvételeket közzé is teszik online felületeken. Az érintett területekről több tízezren menekültek el – áll a The Times beszámolójában.

A lap által idézett diplomáciai források szerint a külvilágot meglepetésként érte az Iszlám Állam afganisztáni megjelenése és terjeszkedése.

A The Times forrásai szerint az Iszlám Állam Afganisztánban terjeszkedő ága főleg pakisztániakból áll, akik a határon szivárogtak át. A megjelenő fegyveres egységekkel a helyi tálib lázadók vették fel a harcot, ám az Iszlám Állam alakulatai kétheti küzdelem után vereséget mértek a tálib erőkre, és kiűzték őket az általuk elfoglalt keleti tartományokból.

Név nélkül idézett diplomaták a brit lapnak elmondták, hogy az Iszlám Állam Afganisztánban megjelent egységeinek több pénzük van, mint a táliboknak, de egyelőre nem teljesen világos, hogy honnan finanszírozzák őket.

Helybéli lakosok beszámolói szerint az Iszlám Államnak már börtönei és bíróságai is vannak az ellenőrzése alá hajtott afganisztáni területeken, amelyek lakosságát „vadállati terrorral” igyekszik elrettenteni az ellenállástól.

A dzsihadista szervezet a 34 afganisztáni tartományból 25-ben folytat toborzókampányt, és célja a tartományi határok, valamint az afganisztáni–pakisztáni államhatár felszámolása és a „kalifátus” új tartományának létrehozása.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.