Az an-Núszra Front szabadon engedett 16 túszt

Állítólag az IÁ önjelölt kalifája korábbi feleségének szabadon engedése is benne volt az alkuban.

MTI
2015. 12. 01. 11:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Libanoni és más sajtószolgálatok is közvetítették a túszok szabadon engedését a libanoni–szíriai határvidéken lévő Irszál közelében.

Tavaly ezen a településen rabolták el a katonákat az an-Núszra Front harcosai, amikor az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet erőivel szövetkezve Szíriából betörtek Libanon területére. A libanoni hatóságok a foglyokat a Vöröskereszt jelzését viselő gépkocsikban várták a település határában.

A túszokat egy fogolycsere-megállapodás keretében engedték el, amelyet Katarban alkudtak ki a felek. Katonái elengedéséért cserébe Bejrút belegyezett, hogy szintén szabadon enged néhány foglyot, akit a szélsőségesek korábban megneveztek.

Egy névtelenséget kérő magas rangú libanoni katonai illetékes szerint a titkos megállapodás része Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ önjelölt kalifája korábbi feleségének, Szadzsa ad-Dulaiminek szabadon engedése is. Az asszonyt tavaly vették őrizetbe, amikor hamis úti okmányokkal próbált belépni Libanonba jelenlegi hitvesével. A fogolycsere színhelyén négy gyermekével látták, és az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtévé felvételein al-Bagdadi lánya, Hadzsar is látható volt.

Egy másik illetékes, aki ugyancsak névtelenül nyilatkozott, azt mondta: a libanoni katonákat az an-Núszra Front 13, libanoni fogságba esett tagjára cserélik ki, akik közül öten nők.

A további kilenc elrabolt libanoni katona sorsáról egyelőre nem tudni közelebbi részleteket, ők jelentések szerint az IÁ fogságában vannak. A libanoni belbiztonsági szolgálat vezetője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, készek tárgyalni a dzsihadistákkal a kilenc katona szabadon engedéséről, „ha találunk valakit, akivel tárgyalhatunk” az IÁ részéről.

Az an-Núszra Front és az Iszlám Állam tavaly 29 libanoni rendőrt és katonát ejtett fogságba Irszál környékén, négyen közülük meghaltak a fogságban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.