Az Isis kerület vezetője egyelőre nem tervezi megváltoztatni a kerület és a sportklub nevét, sőt a lakosok is kiállnak amellett, hogy minden maradjon a régiben, valamint azt is hozzátették, hogy semmiféle kapcsolat sincs a makadámdiójáról és avokádójáról híres régió és a szélsőséges dzsihadista terrorszervezet között.
A korábbi tartományi tanácsnok Tony Ricciardi az ausztrál Guardiannak nyilatkozva elmondta, hogy miután egy ausztrál tévés szereplésében amellett állt ki, hogy kerületüket bármiféle kapcsolatba hozzák az IÁ-val, sok vállveregetést kapott, és azt hangsúlyozta, hogy senkiben sem merült fel, hogy nevet változtassanak.
A kerület, mely már az 1870-es évektől létezik, az angliai Isis folyó után az angol telepesektől kapta nevét. A régióban rengeteg üzlet és befektetés fut az Isis emblémával, ráadásul a legnagyobb úthálózatuk is az Isis autópálya névre hallgat.
A kerületben működik egy rögbiklub is, az Isis Devils. Mezükön az Isis logója látható. A bajnokság szervezői arra kérték a klub vezetőjét, hogy változtassák meg nevüket. A csapat azonban nem hajlandó erre. Rendkívül büszkék arra, hogy hordhatják az Isis-feliratos pólójukat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!