Bukarest továbbra sem akar kvótarendszert

A kormányfő erről kedden nyilatkozott a román parlament európai ügyek szakbizottságában.

MTI
2015. 12. 08. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő erről kedden nyilatkozott a román parlament európai ügyek szakbizottságában, ahol ismertette mandátumát, amellyel képviselni fogja Romániát a december 17. és 18. sorra kerülő EU állam- és kormányfők tanácskozásán.

Romániát rendszerint az elnök képviseli az Európai Tanács ülésén, de Klaus Johannis államfő most Ciolost bízta meg ezzel a feladattal.

Románia szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott.

A parlamenti szakbizottság nagy többséggel hagyta jóvá a kormányfő megbízatását. Ana Birchall képviselő úgy nyilatkozott, hogy 28-an támogatták a Ciolos által bemutatott álláspontot, és ketten ellene szavaztak, egy tartózkodás mellett. A Mediafax román hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy a parlament két házának együttes ülésének már nem kell megvitatnia a kérdést, és nem kell külön bizalmat szavaznia Ciolosnak.

Ciolos közölte, hogy az EU-csúcson a migráció mellett a terrorizmus elleni harc, valamint a gazdasági és monetáris unió megerősítése is terítéken lesz. Rámutatott: a fő téma a migráció lesz, amely az EU-nak egyik fontos próbája, ugyanis az európai közösségnek nemcsak szolidaritásról kell bizonyságot tennie, hanem bizonyítania kell, hogy a kényes kérdésekben is képes dönteni.

Úgy vélte, Brüsszel intézkedései eddig többnyire a migráció következményeinek kezelésére irányultak, és kevésbé az okokra. Románia továbbra is szorgalmazza, hogy Brüsszel a migráció okaival is foglalkozzon, és találjon megoldásokat a jelenség ellenőrzésére. Hangsúlyozta: a migránsok állandósított elosztási rendszere nem oldhatja meg a probléma okait, hanem csak a következmények kezelésére alkalmas.

Klaus Johannis elnök korábban a menekültkérdésben az Európai Unió külső határai megerősítésének és a szíriai béke megteremtésének szükségességét hangoztatta.

Ősszel Victor Ponta akkori miniszterelnök kormányát bírálták egyes román politikusok és a román média egy része, amiért Bukarest Magyarország oldalán szavazott az uniós belügyminiszteri tanácskozáson a kvótarendszerről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.