Foglyokat szabadítottak Afganisztánban

A tálibok egyik börtönéből legalább negyven foglyot mentettek meg afgán és amerikai különleges alakulatok.

MTI
2015. 12. 04. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai hadsereg pénteki közleménye szerint negyven, az afgán védelmi minisztérium közlése szerint hatvan fogoly nyerte vissza a szabadságát.

A bevetésre csütörtök este került sor. A különleges alakulatokat helikopterrel szállították a helyszínre. Az amerikai közlemény szerint az akció eredeti célkitűzése egy tálib parancsnok elfogása volt.

A foglyok afgán rendőrök és katonák voltak. Kiszabadításukat követően egy katonai kórházba szállították őket.

Egyelőre nem világos, hogy milyen körülmények között és hol estek a tálibok fogságába, illetve az sem, hogy az akció során megsebesült vagy meghalt-e valaki. Az amerikai hadsereg szóvivője mindössze annyit közölt, hogy „a szükséges mértékű erőt” vetették be, hogy a küldetést teljesíteni tudják.

A szélsőségesek naponta intéznek támadásokat a helyi biztonsági erők ellen, és a tálibok gyakran ejtenek fogságba rendőröket és katonákat is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.