Háborús hős a San Bernardinó-i mészáros bátyja

A Farooq testvérek annyira különbözőek voltak, amennyire csak lehetséges.

MTI
2015. 12. 08. 10:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

David Bodwich, az FBI Los Angeles-i irodájának vezetője a nyomozás állásáról beszámolva elmondta, hogy Tashfeen Malik és Syed Rizwan Farook egy jó ideje lőgyakorlatra járt. Annak a lőtérnek a vezetője, ahova Rizwan Farook járt, úgy nyilatkozott, hogy semmi különöset nem látott a férfi viselkedésében, igaz, nem is beszélt vele soha. Legutóbb néhány nappal a merénylet előtt jártak ott.

„(A nyomozás során) megtudtuk, hogy mindketten radikalizálódtak, és ez már jóval ezelőtt történt” – mondta Bowdich. Hozzátette: még keresik a választ arra, hogy „miért, ki által és mikor” kerültek radikális befolyás alá az elkövetők.

A támadások férfi résztvevőjének munkatársai egy évvel ezelőtt részt vettek egy olyan képzésben – éppen a merénylet színhelyéül szolgáló konferenciateremben –, amely egy esetleges fegyveres terrortámadással szembeni védekezésre készítette fel a megyei egészségügyi szolgálat dolgozóit. Azt egyelőre nem tudják a nyomozók, hogy Syed Rizwan Farook is részt vett-e a szóban forgó képzésben 2014 végén.

A múlt szerdai támadás túlélői elmondták, hogy kollégáik éppen azt tették a gyilkos pár lövéseinek hatására a teremben, amit tanultak az ezzel kapcsolatos tanfolyamon: megpróbáltak elbújni az asztalok alatt, és csendben maradni, hogy elkerüljék a támadók figyelmét. Corwin Porter, az intézmény igazgatóhelyettese azt mondta, hogy sajnos az asztalok vagy bármi más nem sok védelmet nyújtottak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.