Három gyermekével is végzett az öngyilkos merénylő

Működésbe hozta a testére szerelt pokolgépet, mikor megállították a gyanús autót.

MTI
2015. 12. 11. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy névtelenül nyilatkozó afgán biztonsági illetékes elmondása szerint a csütörtök este történt merénylet során a közép-ázsiai ország titkosszolgálati ügynökségének (NDS) emberei megállítottak az ellenőrző pontnál egy gyanús kocsit, amelyben a nő, három gyermeke és négy férfi ült. A nő és a gyerekek kiszálltak a járműből – közölte az illetékes, aki megjegyezte, hogy nem beszéltek az Afganisztánban használt dari, illetve pastu nyelven, hanem valószínűleg oroszul szólalhattak meg. A pokolgépet azután hozhatta működésbe, hogy kiszállt a kocsiból. Egyelőre nem világos, mi történt a járműben maradt négy férfival.

Az Afganisztánban zajló háború már régóta vonzza a külföldről érkező szélsőségeseket. A The Times brit konzervatív napilap decemberi riportja szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet, amely eddig elsősorban iraki és szíriai területeket tartott ellenőrzése alatt, Afganisztánban is megjelent és terjeszkedik. A szélsőséges csoport fegyveresei az ország Pakisztánnal határos keleti tartományaiban vették át az uralmat jelentős térségek felett.

A The Times forrásai szerint az IÁ Afganisztánban terjeszkedő ága főleg pakisztániakból áll, akik a határon szivárogtak át, és a 34 afganisztáni tartományból 25-ben kezdett toborzókampányba. Az iszlamista szervezet ismert arról, hogy számos szélsőségest vonzott már Oroszországból és a közép-ázsiai térségből is Szíriába és Irakba. A dzsihadista szervezet célja a tartományi határok, valamint az afganisztáni–pakisztáni államhatár felszámolása és a „kalifátus” új tartományának létrehozása.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.