Az energia- és klímaügyekkel foglalkozó brit nonprofit szervezet, az Energy and Climate Intelligence Unit (ECIU) analízise szerint Bhután erdőségei háromszor több szén-dioxidot nyelnek el, mint amennyit a 700 ezer fős lakosság megtermel. Az ország jelentős részének azonban nincs hozzáférése az áramhálózathoz.
„Apró himalájai államként Bhutánnak fogyatkozó vízkészletekkel, szélsőséges időjárási viszonyokkal és az ökoszisztémáját érintő változásokkal kell szembenéznie a klímaváltozás miatt, ezért érdekében áll, hogy saját kezűleg, illetve az ENSZ-en keresztül is kezelje a problémákat” – mondta Richard Black, az ECIU igazgatója.
Bhután ígéretet tett arra, hogy erdőségeinek legalább 60 százalékát „örökre” megőrzi. Jelenleg az ország területének majdnem háromnegyedét erdők borítják, és további területek újrafásítását tervezik. Tavaly nyáron világrekordot jelentő mintegy ötvenezer fát ültettek el mindössze egyetlen óra alatt az országban.
Az erdősítésen túl Bhután egyéni vállalásai között szerepel az „autókultúra” regionális növekedésének visszaszorítása, egyebek mellett a nehéz járművekre kivetett adókkal, a tömegközlekedés fejlesztésével és az elektromos járművek népszerűsítésével – olvasható a The Guardian című brit lap internetes kiadásában.
Az országot jelenleg Párizsban képviselői Thinley Namgyel szerint Bhután vállalását jelentősen befolyásolta, hogy a döntően önellátó kisgazdálkodások alkotta ország lakosai már a saját bőrükön érzik az éghajlatváltozás hatásait. Mint fogalmazott, a korábban hónapokra lezárt magas hegyek ma már egész évben járhatóak, a rendszertelenül érkező monszunok tönkreteszik a termést, apadnak a vízforrások, erősödnek a hirtelen áradások, hatalmas katasztrófával fenyegetnek a visszahúzódó gleccserek.
Az ECIU elemzéséből kiderült, hogy Paraguay majdnem 100 százalékban vízerőművekből nyeri elektromos energiáját, amelyből szomszédaihoz is exportál. Észak-Korea nagyjából 54 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását 1990 óta, ám ennek hátterében az ország elhibázott gazdasági modellje állt, ami éhínséghez vezetett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!