Jimmy Carter volt amerikai elnök legyőzte a rákot

Azonban ettől függetlenül folytatják rajta a kezeléseket.

MTI
2015. 12. 06. 21:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt elnöknél augusztusban állapítottak meg melanómát. A bőr pigmenttermelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat megtámadta a máját és négy „nagyon kis foltban” átterjedt az agyára, ezért sugárkezelést kapott. A 91 éves Carter vasárnap kiadott rövid közleményében közölte, hogy a legutóbbi agyi MRI-vizsgálatokon „nem kimutathatóak az eredeti vagy új rákos foltok jelei”. Azt a közlemény nem tartalmazta, hogy pontosan mikor hajtották végre az említett vizsgálatot.

Carter a közlemény szerint háromhetente továbbra is immunkezelésen fog átesni. A volt elnök eddig a sugárkezelés mellett egy újonnan forgalomba került autoimmun gyógyszerrel kezelték, ez utóbbit továbbra is szedni fogja.

Jimmy Carter májusban érezte először rosszul magát, amikor megfigyelő volt a guyanai választásokon. Májából augusztus 3-án egy 2,5 centiméteres daganatot távolította el, egy ugyanaznap elvégzett MRI-vizsgálat azonban megállapította, hogy a rák az agyára is átterjedt.

A demokrata Carter 1977-től 1981-ig az Egyesült Államok 39. elnöke volt. Az ő közvetítésével született meg az 1979-es egyiptomi–izraeli békekötéshez elvezető Camp David-i megállapodás. Ennek fontos szerepe volt abban, hogy 2002-ben kiérdemelte a Nobel-békedíjat. Ő rendelte el a Szent Korona 1978-ban történt visszaszolgáltatását Magyarországnak, amiért 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. Visszavonulása után, 1982-ben a gyógyítás, a demokrácia és más nemes ügyek globális előmozdítására központot hozott létre Atlantában. Azóta is aktív politikai és emberbaráti tevékenységet fejt ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.