Kanada: érkeznek a menekültek

Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be.

MTI
2015. 12. 10. 8:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hangoztatta, hogy a szíriai menekültek letelepítésével kormánya a kanadaiaknak és a nemzetközi közösségnek is megmutatja: teljesíti kötelezettségeit, és tisztában van vele, hogy többet tud tenni ezekért az emberekért. Az első, 416 szíriai menekültet szállító katonai repülőgép helyi idő szerint csütörtökön érkezik Jordániából a torontói repülőtérre. „Nagy nap lesz ez” – mondta a miniszterelnök. A második repülőgép szombaton érkezik Montréalba, de Trudeau nem mondta meg, hányan lesznek a gépen és honnan érkeznek. E két város repülőterén fogadják a továbbiakban is a menekülteket, és onnan 36 kanadai városba szállítják őket tovább.

John McCallum migráció- és menekültügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be. A letelepítési program keretében az idén összesen tízezer szíriai érkezik, majd a rákövetkező három hónapban még további 25 ezer. A menekültek zöme jelenleg jordániai és libanoni menekülttáborokban él. „Igazi lelkesedés lett úrrá a kanadaiakon, és nem gondolom, hogy ezek végleges számok” – fogalmazott McCallum. A kanadai kormány hivatalos adatai szerint eddig 12 ezer szíriai menedékkérelem érkezett a hatóságokhoz, és 1500-at már méltányoltak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.