Kétséges lehet az eredmény az Iszlám Állam ellen

Szárazföldi erők megmozgatása nélkül a szakértő szerint kétséges lehet az eredmény.

MTI
2015. 12. 03. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gálik Zoltán emlékeztetett arra, hogy több állam egységes fellépésére utoljára Afganisztán, Irak vagy Líbia esetében volt példa.

A szakértőt a műsorban azzal kapcsolatban kérdezték, hogy brit harci repülőgépek szálltak fel a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, nem sokkal azután, hogy a londoni alsóház jelentős többséggel jóváhagyta az RAF bekapcsolódását az Iszlám Állam szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.

Gálik Zoltán felidézte: az Egyesült Királyság már évek óta jelen van a térségben, és tavaly óta Irak területén folytatott légitámadásokat; most gyakorlatilag csak kiterjesztették a műveleteket Szíriára is.

Montenegró meghívását a NATO kötelékébe az egyetemi oktató szimbolikus lépésnek nevezte. Arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan országról van szó, amelynek a hadereje jelképes – 1500 katonája van –, az állam ugyanakkor az orosz érdekszférába tartozik.

A NATO szerdán hívta meg Montenegrót, hogy csatlakozzon az atlanti szervezethez 29., teljes jogú tagországként.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.