Kórházat ért találat Szíriában

Hét ember meghalt, negyvenheten pedig megsebesültek.

MTI
2015. 12. 01. 17:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támadás még szombaton történt. A kórház részben összeomlott – tudatta közleményben az MSF. A kórház a kormányerők által ostromolt, ellenzékiek kezén lévő területen található – közölte a szervezet egyik képviselője, Robin Meldrum.

„A bombázás minden jel szerint kettős támadás volt, célpontjai egyrészt egy előző támadás áldozatainak segítséget nyújtók voltak, másrészt azt a kórházat támadták, amelybe az első támadás áldozatait szállították” – mondta Brice de le Vingne, az MSF műveleti igazgatója a szervezet közleménye szerint.

Szombaton az első hordóbombát helikopterről dobták a Homsztól északkeletre fekvő Zafarana város sűrűn lakott részére, egy férfi és egy fiatal nő meghalt, tizenhat másik ember megsebesült. Őket a zarafanai kórházba szállították.

„Röviddel később egy hordóbomba a kórház közelében csapódott be. Negyven perccel azután, hogy az első támadás sebesültjeit a kórházban kezelték, két újabb hordóbomba zuhant le a főbejárat közvetlen közelében” – közölte az MSF. Az újabb támadásnak is voltak halálos áldozatai és sebesültjei. A 47 sebesült fele 15 év alatti gyermek.

A szervezet nem tudta megmondani, hogy a 40 ezer embert ellátó kórház újra megnyit-e. Az MSF felajánlotta a segítségét a kórház újranyitásához.

A nemzetközi humanitárius szervezet hat egészségügyi létesítményt üzemeltet Szíria északi részében, és több mint 150 másik tábori kórházat és rendelőt támogat országszerte.

A nyugati országok a szíriai rendszert vádolják azzal, hogy különösen gyilkos hordóbombás támadásokat hajt végre helikopterekkel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.