A merényletekről korábban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet is beszámolt. A jelentések szerint a robbantások csütörtökön történtek az Al-Haszaka tartományban lévő Tall Tamer település különböző helyszínein. Három öngyilkos merénylő hajtott végre támadást járművében elhelyezett robbanószerkezetekkel.
A területet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia szóvivője szerint a halálos áldozatok száma ötven és hatvan között van, mindannyian civilek. A detonációk elmondása szerint jelentős pusztítást okoztak a városban.
Az OSDH korábban huszonkét civil halottról számolt be, valamint arról, hogy a kurd biztonsági erők több tagja is életét vesztette a pokolgépes támadásokban. Az emigráns szervezet igazgatója, Rámi Abder-Rahmán elmondta, hogy az egyik robbantás a település kórházánál történt, a másik a kurd erők egyik őrhelyénél. A Népvédelmi Egységek közlése szerint egy kórháznál, egy piactéren, illetve egy lakóövezetben voltak a detonációk.
Al-Haszaka tartomány nagy részét a kurd milícia tartja ellenőrzése alatt, amely az egyik leghatékonyabb szíriai fegyveres csoport az IÁ elleni harcban. Tall Tamer települést több alkalommal is támadták az Iszlám Állam fegyveresei.
A merénylet elkövetőjeként pénteken az IÁ jelentkezett. A szervezet internetes közleményében azt írta, hogy három harcosa pokolgépekkel felszerelt járművet robbantott fel a kurd erők „bázisainál”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!