A CBC Extra műholdas televízió helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy három motorkerékpáron érkező elkövető támadt a Seherezade szálló mellett lévő éjszakai szórakozóhelyre a főváros gízai oldalának el-Agúza negyedében.
Az első hírek szerint az áldozatok egyiptomiak voltak. Az al-Jóm asz-Szábe című napilap honlapján megjelent egy videó, amelyen a lángokban álló bejárat látszik. A helyszínen készült későbbi felvételek szerint a szórakozóhely teljesen kiégett.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy a merénylők közül legalább egyet a biztonságiak korábban nem engedtek be a szórakozóhelyre, ami dulakodást váltott ki az érintettek között. A rendőrségnek sikerült a továbbra is szökésben lévő támadók közül kettőt azonosítania; az illetők az egyik szomszédos szegénynegyedből, Imbábából származnak. Az el-agúzai kórház jelenleg három sebesültet ápol.
A Reuters úgy értesült, hogy az egyik elkövető az étterem egykori alkalmazottja.
Az Rt.com cikke szerint az étterem és szórakozóhely a szálloda pincéjében található, így kevés a menekülőút. A támadás miatt a helyiség valóságos csapdává vált, az áldozatok vagy füstmérgezés miatt vesztették életüket, vagy halálra égtek – írják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!