Merénylet: meggyilkolták az ádeni kormányzót

A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

MTI
2015. 12. 06. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jaafar Saad tábornok és hat testőre életét a város Tawahi nevű lakónegyedében oltották ki a merénylők, amikor a kormányzó autókonvojával a hivatalába tartott.

Az IÁ az egyik üzenetküldő szolgáltatáson keresztül tette közzé nyilatkozatát, miszerint robbanóanyaggal megtöltött gépkocsit robbantott fel a kormányzó elhaladó konvoja mellett. Korábban helyi beszámolók a konvojba hajtó öngyilkos merénylőről, illetve rakétagránáttal elkövetett támadásról szóltak.

A jemeni kormányerők – a szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció támogatásával – hónapokkal ezelőtt kiűzték a síita huti lázadókat Ádenből. Az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya azóta az ország belharcai okozta káoszt kihasználva kiterjesztette befolyását Jemen déli és keleti térségében, és jelenléte Ádenben is egyre inkább megmutatkozik.

Jaafar Saad korábban az – időközben Észak-Jemennel egyesült – Dél-Jemen hadseregének volt a tábornoka, és októberben nevezték ki kormányzóvá.

Szombaton álarcot viselő motorkerékpáros fegyveresek több támadást hajtottak végre Ádenben járművek ellen. Meggyilkolták Aqeel al-Khodr katonai hírszerző ezredest, Mohsen Alwan bírót, aki al-Kaida-tagok elítélésével vált ismertté, valamint három további embert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.