A vizsgálat eddigi megállapításai szerint Abdeslam kétszer is járt szeptemberben Magyarországon. Kilencedikén ellenőrizték őt az osztrák-magyar határnál két olyan ember társaságában, akik hamis személyazonosító okmányt mutattak fel. A három ember egy Mercedesszel utazott. A belga szövetségi ügyészség most tanúkat keres.
A két hamis okmány Samir Bouzid és Soufiane Kayal névre volt kiállítva. A Kayal névre szóló hamis okmánnyal bérelték azt a házat a belgiumi Auvelais-ben, amelyet utóbb a hatóságok átkutattak, azt gyanítva, hogy ott készülhettek a párizsi merényleteknél használt öngyilkos robbanó szerkezetek.
A Bouzid névre szóló hamis okmányt november 17-én használták Brüsszel térségében a Western Union pénzátutaló hálózat egyik fiókjában: 750 eurót küldtek vele Hasna Ait Boulhacen számára, aki a bűnszövetkezet feltételezett vezetőjének, Abdelhamid Abaaoudnak volt az unokatestvére.
Mind Boulhacen, mind Abaaoud életét vesztette, amikor november 18-án a francia rendőrök megostromolták rejtekhelyüket Saint-Denis párizsi elővárosban.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: úgy tudják, a párizsi terrortámadások egyik fő szervezője járt a budapesti Keleti pályaudvarnál, és ott csapatot toborzott azokból, akik megtagadták a regisztrációt, és velük távozott az országból. A belga RTL televízió korábban közölte: Magyarországon találkozhatott Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortámadások egyik szervezője és résztvevője két Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!