A kutatás további eredményei a következők: a muszlimok 62 százaléka találkozott rasszizmussal a munkahelyén, illetve munkakeresésnél. Továbbá az ausztrál nagyvárosban élő muszlimok közül minden tizedik nagyon magas arányban tapasztalt rasszista felhangokat.
Az Ausztráliában élő muszlimok 86 százaléka gondolja azt, hogy korábban barátságos volt a viszonyuk a nem muszlim emberekkel. A megkérdezettek körében magasabb volt a munkanélküliség (8,5 százalék) mint Sydney lakosságának általános mutatói (3,7 százalék). Minden tizedik válaszadó fontosnak tartotta, hogy gyermekét ausztrálnak fogadják el, kétharmaduk pedig azt nyilatkozta, hogy szívesen keveredne társadalmilag nem muszlimokkal.
Az összetartozás érzése annak ellenére erős a muszlimok körében, hogy növekszik a térségben az iszlamofóbia. Érdekes adatot mutat az is, hogy az ausztrál iszlám hitűek 97 százaléka szívesen él multikulturális társadalomban, ez a szám magasabb, mint a nemzetközi átlag, és meghazudtolja azt a sztereotípiát is, hogy a muszlimok nem elfogadók és befogadók más kultúrával szemben.
A tanulságok levonásánál a kutatók kiemelték, hogy a muszlim népességet érő rasszista attitűdök mögött a közel-keleti szélsőséges dzsihadista csoportok erősödését látják. Ráadásul ausztrál radikális muszlimok is csatlakoztak nem régiben az Iszlám Államhoz (IÁ). Az ausztrál hatóságok számos rajtaütést hajtottak végre az elmúlt évben, hogy felszámolják a szélsőséges iszlamista sejteket. Egyes adatok szerint mintegy 250 ausztrál harcolt Irakban és Szíriában az IÁ oldalán.
A kutatás vezetője úgy értékelt, hogy a világot megrázó iszlamista akciók teszik az embereket kevésbé elfogadóvá a muszlimok iránt, ezért az emberek bátrabban mondanak ki olyan dolgokat, melyek bántók és sértők számukra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!