Románia: dzsihadista propagandáért állítottak elő egy fiatalt

A középiskolás fiú lakhelyén házkutatást tartottak.

MTI
2015. 12. 08. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiatalt azzal gyanúsítják, hogy dzsihadista szervezeteket támogató nyilatkozatokat, az Iszlám Állam által elkövetett lefejezéseket bemutató filmeket és életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó üzeneteket terjesztett az interneten. Az ügyészek és a szervezett bűnözés elleni rendőrség nyomozói házkutatást tartottak kedd reggel a középiskolás fiú lakhelyén, ahonnan „dzsihadista propagandaanyagokat, dokumentumokat és számítástechnikai berendezéseket” foglaltak le, majd a fiatalembert kihallgatásra vitték.

Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a szolgálatnak tudomása volt a fiatalember radikalizálódásáról, és az erre vonatkozó információkat átadta az illetékes hatóságnak, a DIICOT-nak, amely átvette az ügyet.

Egy héttel korában szintén az SRI-től származó információk alapján a DIICOT Kézdivásárhelyen hajtott végre hasonló akciót, amelynek nyomán Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) helyi vezetőjét őrizetbe vették, akit másnap előzetes letartóztatásba helyeztek. Bekét – akinél petárdákat és airsoft-kellékeket találtak – azzal gyanúsítják, hogy Románia nemzeti ünnepén, a katonai parádé közben akart házi készítésű bombát robbantani saját üzlethelyisége előtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.