A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szerdán megjelent adatai szerint december 7-ig 817 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ezek túlnyomó többsége, 733 eset szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény. Tavaly 177 ilyen esetet jegyeztek fel.
A gyújtogatások száma még nagyobb mértékben növekedett, a tavalyi 6 után idén december 7-ig 68 gyújtogatást hajtottak végre menekültszállások, befogadóállomások ellen. Az incidensek szinte mindennaposak.
Szerdán a Der Tagesspiegel című lap arról írt, hogy a Szászország tartományi Niederdorfban és Thalheimben ismeretlenek felnyársalt disznófejet helyeztek el a helyi menekültotthonok előtt, és az egyik helyszínen horogkeresztet ábrázoló plakátokat is kifüggesztettek. A rendőrség tiltott önkényuralmi jelkép használata és vallási, világnézeti közösség gyalázása gyanújával indított eljárást.
A térség parlamenti (Bundestag) képviselője elítélte a történteket. Az elkövetők „olyan emberek, akikből kiveszett minden emberiesség” – mondta a Der Tagesspiegelnek Marco Wanderwitz. Az ismeretlen elkövetők tette „arculcsapás” a szállásokon élő háborús menekülteknek – tette hozzá a jobbközép CDU politikusa.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!