Több mint kilencezer áldozata van a kelet-ukrajnai konfliktusnak

Emellett mintegy 21 ezren sebesültek meg a harcok következtében.

MTI
2015. 12. 09. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután az egymással szemben álló felek augusztusban megállapodtak abban, hogy „most már tényleg” tiszteletben fogják tartani a korábban elhatározott tűzszünetet, majd valóban kivonták a nehézfegyvereket a front közeléből, szórványossá váltak az összecsapások, és jelentősen csökkent azok intenzitása. Így augusztus 16. és november 15. között már „csak” 47 civil vesztette életét, és 131 sebesült meg a kelet-ukrajnai konfliktus következtében – derül ki a világszervezet legfrissebb összesítéséből.

Az ENSZ emberi jogi tanácsa – ugyanezen a napon közzétett jelentésében – mindazonáltal megállapította: továbbra is fennáll az ellenségeskedések kiújulásának a veszélye. Emellett a szeparatisták által ellenőrzött Donyeck és Luhanszk térségében ismét előfordultak kínzások, többeket önkényesen megfosztottak szabadságuktól, illetve egyeseket kényszermunkára vittek, valamint gyilkosságokat is elkövettek.
A konfliktusövezet mintegy 3 millió lakosa rendkívüli nehézségekkel néz szembe – olvasható az ENSZ emberi jogi tanácsának a jelentésében. Különösen rossz az orvosi ellátás, és szinte lehetetlen kárpótlást kapni a harcokban elpusztított javakért. Különösen súlyos a tűzszüneti vonal mentén élő, mintegy 800 ezer ember helyzete.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.