Azt már a Jutarnji list nyomozta ki, hogy ennek alátámasztására az amerikai külügyminisztérium is keretet biztosított, közvetetten gyakorolva így nyomást az Európai Unióra. A lap szerint sikerrel, hiszen az unió finanszírozta a technikai előkészületek dokumentációjának és az építés modelljeinek kidolgozását. Mint azt már a horvát kormány is kommunikálta, a beruházás összköltsége nagyjából egymilliárd euróra rúgna, teljesítménye évi 4-6 milliárd köbméter lenne, amelyből Horvátország nagyjából a felére tartana igényt. Az elképzelés azonban a fentieken kívül is kérdések sorát veti fel. Mindenekelőtt az árét, másodsorban a forrásokét. Mint arra a litván Geopolitika nevű lap rámutat, az azeri tartalékokat már lekötötték, így e térség csak a nagy LNG exportőrökre, mindenekelőtt Katarra, Malajziára, Indonéziára, Ausztráliára és Algériára számíthat. Katarra esik a világ LND exportjának a negyede, az Öböl menti ország első számú partnere azonban nem Európa, hanem 1996 óta Japán, a váltás milliárdos beruházásokat igényelne, ráadásul az előrejelzések szerint 2023-ra a kis olajbirodalom tartalékai is fogyóban lesznek.
Új kiszolgáltatottságot erőltetnének Közép- és Dél-Európára
Az Egyesült Államok már régóta igyekszik nyomást gyakorolni az Európai Unió energiastratégiájára.
Hasonlóképpen problematikus az is, hogy Hochstein terve alapvetően Ukrajna ellátására épít, amely az államcsőd szélén tántorog, s aligha lesz belátható időn belül fizetőképes. Kérdéseket vet fel az Egyesült Államok exportképessége is, hiszen 2020-ra az amerikai LNG terminálok kapacitása a tervek szerint 118 milliárd köbméterre bővül, ami még így sem éri el a Gazprom jelenleg Európába irányuló szállításainak nagyságát. S akkor még nem beszéltünk az árról, hiszen az amerikai kereskedők jelenleg Ázsiában mintegy 100 dollárral többet kapnak, mint kapnának Európában. A geopolitikai érdek nagy úr, ám ki fizetné meg ennek az árát?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!