Ukrajnát segítheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezési szabályainak változtatásával – számolt be róla a Reuters. A szervezet tovább támogatja azokat, akik nem tudják fizetni hivatalos hitelezőiket. Így Ukrajna járhat jól, ha épp nem tudja törleszteni Oroszországnak három milliárd dolláros tartozását. Az orosz pénzügyminiszter emiatt a bejelentés után bírálta is a döntést. Anton Sziluanov szerint a döntés elsietettnek és elfogultnak mondható.
„Az IMF felügyelőtestülete összeült és egyetértett abban, hogy változtatni kell a hivatalos hitelezőknek való hátralékot nem toleráló politikán” – közölte a Valutaalap közleményében Gerry Rice szóvivő.
Ukrajna adósságfizetésének átütemezéséről döntött egy 40 milliárd dolláros IMF-hitel segítségével. A fizetésképtelenné válás azonban veszélyeztetheti ezt a programot is.
Sziluanov szerint csupán azért változtat az IMF, hogy kárt okozzon Oroszországnak, és legalizálja, hogy Kijev nem fizeti ki az adósságát. Korábban Oroszország már próbálta akadályozni, hogy az IMF hitelezze Ukrajnát. Oroszország még 2013-ban vásárolt Viktor Janukovicstól hárommilliárd dollárért államkötvényeket, utána pedig ragaszkodott hozzá, hogy kormányközi kölcsönről van inkább szó, nem kereskedelmi adósságról.
Az IMF eddig tolerálta a tartozást privát hitelezők felé, de nem tett így a szuverén országokkal szembeni adósságok esetében. A szervezet felügyelőbizottsági tagja, Otaviano Canuto szerint a döntéssel segíthetik a fizetni nem tudó országokat, hogy valós reményekkel ülhessenek le tárgyalni hitelezőikkel.
A londoni Oxford Economics egyik vezetője, Gabriel Sterne szerint a döntés rég esedékes volt, de az időzítése némi opportunizmusról árulkodik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!