Orbán meglátogatta Kaczynskit Lengyelországban

Állítólag David Cameron brit kormányfő csütörtöki budapesti látogatásáról egyeztettek.

MNO
2016. 01. 06. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikusok a lengyel–szlovák határ melletti Niedzica (Nedec) egyik panziójában találkoztak. A megbeszélés témáiról sem a lengyel kormányszóvivő, sem a PiS parlamenti csoportjának vezetője nem nyilatkozott a sajtónak. A Wirtualna Polska lengyel hírportál a PiS egyik meg nem nevezett politikusát idézi, aki szerint a tömörülés két jobboldali párt vezetője találkozójának tekinti az eseményt.

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) nem hivatalos magyarországi forrásokat idézve közölte: a találkozó megelőzi David Cameron brit kormányfő csütörtöki budapesti látogatását, így a lengyel és a magyar politikai vezető a két ország közös álláspontjáról tárgyalhat az Egyesült Királyság uniós politikája ügyében. A TVP Infonak nyilatkozó kommentátorok szerint a találkozó másik témája az európai migrációs válság is lehet.

David Cameron egyébként igen nagy valószínűséggel azért érkezik Budapestre, hogy megnyerje Orbán Viktor kormányának támogatását négypontos, az Európai Unió megreformálását célzó javaslatcsomagjához. Ebben többek közt erősebb nemzeti jogköröket, valamint bürokráciacsökkentést próbál elérni.

Orbán Viktor magánlátogatásáról szóló első lengyelországi kommentárok rámutatnak a PiS és a Fidesz politikájának rokon vonásaira, az új lengyel kormánynak a magyarországiakhoz hasonló intézkedéseire.

Az MTI beszámolója szerint tavaly októberi lengyel parlamenti választások után új kezdet bontakozik ki a lengyel–magyar kapcsolatokban. Míg 2015 elején a lengyel belpolitikai viszályok és Magyarország Oroszországgal kapcsolatos politikájának lengyelországi bírálata beárnyékolta Orbán Viktor varsói útját, az újabb fejlemények – főként a lengyel határőrök magyarországi missziója, valamint Marek Kuchcinskinak, a szejm új elnökének tavaly decemberben tett budapesti látogatása új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.