Cipővel ütötték meg a képviselőt Egyiptomban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Taufík Okkása vacsorára látta vendégül az izraeli nagykövetet, ami országszerte felháborodást váltott ki.

MTI
2016. 02. 28. 18:51

Az egyik témapont az Etiópiában a Níluson épülő Nagy Reneszánsz Gát volt, amely az elmúlt három évben háborús fenyegetésekbe is torkolló politikai vihart kavart Kairó és Addisz-Abeba közt. Kairói félelmek szerint a leendő duzzasztó mögötti víztározó feltöltése akár három évre teljesen megfoszthatja Egyiptomot a Nílus vizétől.

Okkása szerint „az etiópiai gazdaságot irányító” Izrael nagykövete „beismerte, hogy döntő szerepet játszanak Etiópia állami projektjeiben”. A képviselő állítása szerint megállapodtak abban, hogy „Izrael megoldja a saját kezével kreált válságot”.

A „palesztin kérdésre” is kitértek, azon belül pedig szót ejtettek az állandó viszály központjában álló al-Aksza mecsetről. Okkása osztja azt az arab világban elterjedt meggyőződést, amely szerint a jeruzsálemi Mecsetek tere nem az ókori zsidó templom helyére épült. „Tudatta velem (a nagykövet), hogy az izraeliek kudarcot vallottak a templom helyszínének meghatározásában. Azt mondtam neki: majd én eljövök, és meghatározom nektek a valós helyszínt, és felfedem hazugságaitokat” – mondta.

Hírügynökségi értesülések szerint Háim Koren nagykövet nagyra értékelte Okkása bátorságát, aki a biztos támadások ellenére találkozott vele. A diplomata további találkozókat helyezett kilátásba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.