Angela Merkel telefonon hívta fel a pápát 2014 novemberében, miután a szentszéki vezető az Európai Parlamentben Európát meddő nőnek nevezte, amely leginkább egy nagymamára hasonlít, és amely már nem energikus. Az egyházvezető a Corriere della Sera olasz napilapnak nyilatkozva felidézte, hogy Merkel megkérdezte tőle, szerinte Európa már valóban képtelen a gyerekvállalásra. Ferenc Merkelnek úgy válaszolt, hogy az öreg kontinens igenis képes erre, mivel nagy és erős gyökerekkel rendelkezik, tehát egyáltalán nem pesszimista a jövőt illetően. – A legsötétebb pillanatokban Európa mindig fel tudta mutatni rejtett értékeit – magyarázta a 79 éves egyházvezető.
Merkel politikai krédójának része Európa „megcsinálása”, felemelése, valamint problémáinak megoldása, és teljességgel hihető, hogy magára vagy politikai útválasztására gondolt a pápa brüsszeli beszédét követően, és felindult állapotban hívta fel az egyházvezetőt. A két közszereplő teljesen más közegből érkezik, ráadásul Ferenctől nem meglepők az ilyen és ehhez hasonlatos megnyilvánulások. Viszont a kimértségéről, megfontoltságáról híres Merkelről annál nehezebben képzelhető el, hogy kihozzák a sodrából. A szigorú evangélikus neveltetésben részesült gyermektelen politikus, ha nem is magára, de országára mindenképpen vonatkoztathatta a kijelentést. Németországban már a hetvenes évek óta folyamatosan csökken a lakosság lélekszáma. Míg 1960-ban a termékenységi arányszám 2,37-nél állt (2,1 felett nő a lakosságszám), addig 2012-re ez 1,38-ra csökkent. A helyzet annál kétségbeejtőbb, hogy a környező országok, így Franciaország, Belgium és Nagy-Britannia is sokkal jobban állnak az arányszámversenyben, bár itt is csak arról van szó, hogy mérsékeltebb a csökkenés.
Ráadásul a német társadalom egyre idősödik, és ebben nagy szerepe van a fejlett egészségügyi ellátórendszernek, a nyugodt öregkori éveket biztosító államnak. A mintegy 85 milliós országban 2014-ben 714 966-an születtek, ám 868 373-an haltak meg, és ezt a túl tágra nyílt ollót szinte lehetetlen bezárni. Így marad a kérdés, hogy Berlin hogyan lesz úrrá az egyre jobban szorongató szociológiai-társadalmi kérdésen, hogy tehát egyre több nyugdíjas korú személyt kell ellátnia az egyre kevesebb számú dolgozónak. Talán túl egyszerű válasz lenne erre az, hogy Merkel a korlátok nélküli bevándorlási politikával venné elejét ennek a problémának, bár tagadhatatlan tény, hogy a befogadottak átlagéletkora messze alacsonyabb a németekénél. A cégek ma is szenvednek attól, hogy nehéz embert találni kezdő, alacsonyabb végzettséget megkövetelő pozíciókra, erre tehát vitathatatlanul gyógyír lesz a bevándorlás, ám a kérdésnek nyilván nem csak munkaerő-piaci vetülete van.
