Nagy pofont kaptak a konzervatívok Iránban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A mérsékelt Haszan Róháni iráni elnök szövetségesei többséget szereztek a 290 fős parlamentben.

MTI
2016. 02. 29. 15:09

„A teheráni lista első harminc jelöltjének mindegyike egyúttal a leadott szavazatok több mint 25 százalékát szerezte meg, így közvetlen választással, második forduló nélkül kerülnek a parlamentbe” – mondta el Abdolreza Rahmáni Fazli iráni belügyminiszter egy sajtótájékoztatón. Teherán a mérsékeltek fellegvárának számít, míg vidéken inkább a konzervatívok élveznek nagyobb támogatottságot. A belügyi tárca vezetője hozzátette: mintegy 34 millió választópolgár vett részt a pénteki voksoláson, ami a választásra jogosultak körülbelül 62 százaléka.

A magas részvételi arányt Ali Hamenei legfőbb vallási vezető is dicsérte. A voksolás óta először nyilatkozó, mélységesen Nyugat-ellenes ajatolláh nem kommentálta az eredményeket. Hamenei ugyanakkor hangsúlyozta: az újonnan megválasztott testületeknek függetleneknek kell maradniuk a külföldi befolyástól.

A parlamentből kiesett törvényhozók többsége ellenezte a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris egyezséget, és az iráni gazdaság fellendítésére tett erőfeszítések kerékkötője volt. A távozó parlament visszafogta Róháni gazdaságpolitikáját, akinek kezdeményezései a magánszektor erősítését, a korrupció visszaszorítását és a külföldi befektetők Iránba vonzását célozták. „Gazdasági ügyekben a következő medzslisz sokkal jobb lesz, mint a jelenlegi” – bizonygatta Szaid Lejlaz, Mohammad Hatami mérsékelt exelnök egykori tanácsadója.

Elemzők szerint az eredmények arra utalnak, hogy a szavazók elégedettek Róháni békülékeny külpolitikájával. Irán tavaly nyáron megegyezésre jutott a nagyhatalmakkal vitatott atomprogramjával kapcsolatban, amelynek hatására számos, az iszlám köztársasággal szemben hozott nemzetközi szankciót feloldottak. Ez megnyitotta az utat a gazdasági fellendülés előtt az ázsiai országban.
A hétfői eredmények ellenére a konzervatívok továbbra is jelentős befolyással bírnak az ország életére Irán Janus-arcú államberendezkedésének köszönhetően, amelyben vallás és politika szorosan összefonódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.