Álca volt csupán, hogy az oroszok kivonulnak?

Azzal fenyegetőznek, hogy katonai erőt fognak alkalmazni a békét megsértők ellen.

MTI
2016. 03. 21. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Washington még mindig nem reagált a Moszkva által március 5-én elküldött tervezetre, amelyben az orosz fél azt is javasolta, hogy záros határidőn belül tartsák meg a dokumentum összehangolásának szentelt szakértői egyeztetéseket.

„Amennyiben az Egyesült Államok nem reagál a javaslatokra, Oroszország március 22-étől egyoldalúan megkezdi a megállapodás végrehajtását” – mondta Rudszkoj, utalva az Moszkva és Washington által közösen kidolgozott február 22-ei tűzszüneti megállapodásban foglaltakra. Az altárbornagy szerint Oroszország csak hitelt érdemlő bizonyítékok beszerzése után fog alkalmazni katonai erőt azok ellen, akik megsértik a tűzszünetet Szíriában.

Az Egyesült Államok hétfőn a szakértői egyeztetésekre vonatkozó felhívást elutasította. Egy amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek Genfben úgy nyilatkozott: „láttuk a tűzszünet megsértésére vonatkozó állítólagos orosz aggodalmakról szóló sajtóértesüléseket. Bárki is készíti ezeket a közleményeket, valószínűleg félretájékoztatták, mert ezeket a kérdéseket a felek már korábban részletesen megvitatták, és továbbra is konstruktív módon tárgyalják.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.