Az Iszlám Állam állt az isztambuli merénylet mögött

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A támadásban két amerikai állampolgár is életét veszthette.

MTI
2016. 03. 20. 10:18

A Posta című napilap azt közölte, hogy a merénylet pillanatában összesen mintegy 600 civil és egyenruhás rendőr teljesített szolgálatot a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi).

A Cumhuriyet című kormánykritikus napilap beszámolt róla, hogy szombat délután és este Isztambulban sok bevásárlóközpont, forgalmas közlekedési csomópont és metrómegálló elnéptelenedett.

A Takvim című kormánypárti napilap úgy fogalmazott: az öngyilkos merénylő a szórakozóhelyeiről közismert sétálóutcát „csatatérré” változtatta.

Szombaton öngyilkos merénylő robbantott Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében, a robbanás a merénylőn kívül öt ember halálát okozta. Korábbi jelentésekben a török hatóságok négy halálos áldozatról adtak hírt (a merénylőn kívül), mégpedig három izraeliről és egy irániról. Washingtoni közlés szerint ugyanakkor két amerikai állampolgár is van a halottak között.

Net Price, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője megismételte az amerikai külügyminisztérium által korábban kiadott nyilatkozatát, amelyben elítélte a borzalmas mészárlást, amelyet Isztambulban az öngyilkos merénylő egy helyi kormányhivatal épülete előtt hajtott végre a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi), ahol számos kávézó, étterem és külföldi konzulátusi épület is található.

Az egyelőre még senki által nem vállalt gyilkos akcióval kapcsolatosan a külügyi tárca közleményében leszögezi: „Az effajta terrorcselekmények csak erősítik elszántságunkat, hogy támogassuk mindazokat, akik abban a térségben a megbékélésért fáradoznak.”

Megkezdték az izraeli sebesültek hazaszállítását Törökországból – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió. Szombat éjjel Tel-Avivba érkezett három könnyebben, illetve közepesen megsebesült turista, őket a repülőtérről egyenesen egy kórházba vitték. Két másik, könnyebb sérülést szenvedett ember már hazautazott Izraelbe Törökországból. A merényletben összesen 36-an sérültek meg, közülük tízen izraeliek. Az AFP két ír, egy izlandi, egy iráni, egy német és egy dubaji állampolgár megsebesüléséről is értesült.

Reuven Rivlin izraeli államfő és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök is részvétét fejezte ki az izraeli halálos áldozatok családtagjainak. Ugyanakkor már szombaton este menesztették a Törökországban kormányon lévő párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik helyi illetékesét, mert a történtek után egy Twitter-bejegyzésében hatalmas török és izraeli felháborodást okozva azt írta: „kár, hogy nem halt meg minden izraeli a merényletben”.

A terrortámadás öngyilkos elkövetője egy kulináris utazáson részt vevő izraeli turistacsoport mellett robbantotta fel magát. Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök közölte: a török hatóságok nem találtak arra utaló jelet, hogy kifejezetten izraeliek ellen tervezték volna a támadást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.