Azzal hencegett egy menedékkérő, hogy az IÁ tagja

Nemcsak fegyveres műveletekben vehetett részt, hanem ételt is szállíthatott a támaszpontok között.

MTI
2016. 03. 24. 21:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a Shaas E. M. néven azonosított 19 éves szíriai állampolgár 2013-ban csatlakozott az terrorszervezethez és legalább 2015 augusztusáig annak tagjaként tevékenykedett Szíriában. Részt vett fegyveres műveletekben, később pedig az volt a feladata, hogy élelmiszert szállítson támaszpontok között.

A közlemény szerint az illető ellen a potsdami ügyészség indított eljárást bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás gyanúja miatt. A gyanúsítottat kedden vették őrizetbe, szerdán pedig letartóztatták, és az eljárást átvette a szövetségi legfőbb ügyészség.

A közleményben kiemelték, hogy az ügy nem áll összefüggésben a Belgiumban és Franciaországban elkövetett terrortámadásokkal, és egyelőre nincs arra utaló információ, hogy a letartóztatott fiatalember konkrét merényletet tervezett vagy készített elő.

A Der Tagesspiegel című lap szerint egy menedékkérőről van szó, aki egy Potsdam környéki szálláson lakott, és úgy került a Brandenburg tartományi bűnügyi hivatal Szalafisták nevű terrorellenes nyomozócsoportjának látókörébe, hogy

környezetéből bejelentést tettek a hatóságoknál arról, hogy henceg az IÁ-hoz fűződő kapcsolataival.

A német fővárost, Berlint körülölelő Brandenburg a hatóságok értékelése szerint a fekvése révén kiváló terep a szélsőséges iszlamistáknak műveletek előkészítésére, elrejtőzésre vagy arra, hogy tagokat toborozzanak az IÁ-nak. A helyi hatóságok 200 iszlamista ellen folytatnak eljárást és 80 veszélyesnek ítélt iszlamistát tartanak megfigyelés alatt a Der Tagesspiegel szerint. Számos eljárás menedékkérőktől származó – háborús bűnösökre vagy IÁ-támogatókra vonatkozó – értesüléseken alapul. A hatóságok valamennyi ilyen információnak utánajárnak, de nem elsősorban a menedékkérőkre összpontosítanak, hanem a Csecsenföldről vagy a Kaukázus északi részének más vidékeiről érkezett iszlamistákra, akik már hosszabb ideje Brandenburgban élnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.