Belgiumban betiltottak egy szélsőjobbos demonstrációt

A belga hatóságok attól tartanak, hogy a demonstráció kockázatot jelenthet a közbiztonságra.

MTI
2016. 03. 31. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóságok tájékoztatása szerint a következő hét végére tervezett további tiltakozó megmozdulásokra sem adtak engedélyt.

A szombati felvonulást a Génération Identitaire nevű francia szélsőjobboldali csoport hirdette meg. Internetes oldalakon a „Hadd dobjuk ki az iszlamistákat!” szlogent használva terjesztették a rendezvény hírét, és hozzátették, hogy „a gyertyák és gyászfelvonulások ideje lejárt”.

A demonstráció helyszíneként a brüsszeli iszlamisták fellegvárának számító Molenbeek negyedet jelölték meg. A tavaly novemberi, 130 halálos áldozattal járó párizsi merényletek egyik kitervelőjét, Salah Abdeslamot ebben a negyedben fogta el a belga rendőrség mindössze néhány nappal a brüsszeli terrortámadásokat megelőzően.

Előző hét végén mintegy négyszáz, fekete ruhát viselő szélsőjobboldali zavarta meg a terrorcselekmények áldozataira emlékező békés felvonulást a belga főváros központjában. A kivezényelt rendőrök vízágyút vetettek be a tömeg feloszlatására. A rendzavarást Charles Michel belga kormányfő is elítélte.

A két helyszínen – a zaventemi Brüsszeli nemzetközi repülőtéren és a Maalbeek metrómegállóban – végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.