A közlés szerint egyebek között a brüsszeli repülőtér térképét találták meg abban a lakásban, ahol – mint később kiderült – a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik szervezője, Abdelhamid Abaaoud is lakott az említett időszakban. A tervrajzokra és a légikikötő alaprajzára egy számítógépen, valamint egy usb-s adathordozón bukkant a rendőrség.
A görög ügyészség nem erősítette meg az értesülést. A hírportál szerint annak idején tájékoztatták a leletről a belga hatóságokat, de a két ország hatóságai között „körülményes az információk cseréje”.
A brüsszeli nemzetközi repülőtéren és metróállomáson e hét elején elkövetett robbantásos merényletekben összesen 31 ember meghalt, és 260 megsebesült, utóbbiak között két magyar állampolgár is van.
Belgiumban egy korábbi terrorellenes művelet során nagyobb merényletek előkészületeire utaló dokumentumokat találtak, amelyekből már következtetni lehetett arra, hogy a szélsőségesek támadást készülnek végrehajtani. Az akkor leleplezett terrorcsoport vezetője a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud, a tavalyi párizsi merényletek feltételezett legfőbb szervezője és támogatója volt. A párizsi merényletekben 130 ember meghalt, Abaaoud-val néhány nappal később a francia rendőrök végeztek a Párizs környéki Saint-Denis-ben végrehajtott különleges műveletben.