Sokkolta Brüsszelt a döbbenetes támadás – jelentette a belga fővárosból a Hír Televízió helyszíni tudósítója, két sarokra attól a metrómegállótól, ahol a keddi robbantások történtek. (Folyamatosan frissülő beszámolónkat itt éri el.) Mint azt Arató László elmondta, egyelőre halad az autóközlekedés, de a forgalom nagy részét katonai és rendőrségi járművek, mentők teszik ki. Gépfegyveres katonákat látni az utcákon, elrendelték a négyes szintű terrorkészültséget.
Kaotikus állapotok uralkodnak az EU-s negyedben is, a parkolóházakon keresztül ömlött ki a füst, döbbenetes volt – emelte ki a tudósító, aki arról is szólt, hogy már kijárási tilalomról is hallani, de pontos információk még nincsenek.
Úgy tudni, hogy a miniszterelnök elindult a reptérre. Azt javasolják az embereknek, mindenki maradjon otthon. Egyelőre van oktatás, kivéve azokban az iskolákban, ahová az uniós politikusok gyerekei járnak.