Ferenc pápa nekiment az iszlamistáknak

Az egyházfő szerint Európa eltompultan reagált a migránsválságra.

MTI
2016. 03. 26. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A keddi brüsszeli merényletek nyomán a szokásosnál szigorúbb biztonsági intézkedések kísérték a keresztutat. A Colosseum előtti tér teljesen megtelt a Via Crucist követő tömeggel. Ferenc pápa a Colosseummal szemközti Palatinus-domb teraszáról követte a stációkat, amelyek ott értek véget.

A pápa a keresztút végén úgy fogalmazott, hogy akik egy vallás nevében hajtanak végre fundamentalista vagy terrorista cselekedeteket, istenkáromlást követnek el, és csak arra használják Istent, hogy igazolják a példa nélküli erőszakot. Az egyházfő csütörtökön háborús cselekedetnek minősítette a brüsszeli terrorcselekményeket, amelyekben harmincegy ember halt meg, több száz pedig megsebesült.

Ferenc pápa felhívta a figyelmet a keresztényeket érő erőszakra is, és azokra, akik otthonuk elhagyására kényszerülnek. Mint mondta, ma „Jézust látjuk feltámadni meggyilkolt nővéreinkben és fivéreinkben, azokban, akiket gyáva hallgatás közepette élve elégettek, elvágták a torkukat és lefejeztek barbár pengék”, és Jézus szenvedéseit látni olyan „gyerekek, asszonyok és férfiak meggyötört és rémült arcán, akik a háborúk és az erőszak elől menekülnek, de sokan közülük csak halált lelnek, és a sok Poncius Pilátus csak mossa a kezét.”

Az egyházfő elítélte a politikusokat, akik szítják a konfliktusokat, a fegyverkereskedőket, akik nővéreink és fivéreink ártatlan vérével táplálják a háborút, miközben gyerekeiknek „vér áztatta kenyeret adnak”.

A menekültválságról szólva azt mondta, Európa reakcióját eltompította „közönyös és érzéketlen lelkiismeretünk”. Emiatt a Földközi- és az Égei-tenger egy egyre zsúfoltabb temetővé változott – fogalmazott Ferenc, s elítélte a határok lezárását.

A pápa élesen elítélte a katolikus egyházon belüli gyermekmolesztálást is. Mint mondta, azok a papok, akik gyerekekkel vétkeztek, ártatlanokat fosztottak meg méltóságuktól. Ferenc pápa szót emelt a környezet mértéktelen pusztítása ellen is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.