Légicsapást mértek Rakka városára, sok civil meghalt

Hét nő és öt gyermek is életét vesztette.

MTI
2016. 03. 19. 13:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rámi Abder-Rahmán azt mondta, a halottak között hét nő és öt gyermek is van. Előző nap 16 civil vesztette életét a városban hasonló támadásokban.

A Raqqa Is Being Slaughtered Silently (Rakkát csendben lemészárolják) nevű helyi aktivista szervezet közlése szerint több mint negyvenen vesztették életüket a támadásokban, és légicsapások érték Rakka tartomány északi részét is.

Ezzel párhuzamosan orosz harci repülőgépek bombázták szombaton az Iszlám Állam kezén lévő Palmürát. A mintegy 70 légicsapásban a terrorszervezet legkevesebb tizennyolc tagja meghalt.

Az orosz védelmi tárca pénteken közölte, hogy a szíriai kormányerőkkel közösen nagyszabású offenzívát indítottak Palmüra felszabadítására. Moszkva szerint a feltételek adottak az IÁ totális vereségéhez.

A világörökség részét képező ókori romvárost tavaly májusban foglalták el a dzsihadisták. Március elején a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők offenzívát indítottak a terrorcsoport ellen a térségben, és a szélsőségesek komoly veszteségeket szenvedtek el a hadseregtől.

A damaszkuszi rezsim szövetségesének számító Oroszország hétfőn bejelentette, hogy mindössze öt hónappal katonai beavatkozása megkezdését követően kivonja erői egy részét Szíriából.

A polgárháború sújtotta Szíriában február 27-én tűzszünet lépett életbe, ez azonban nem vonatkozik az Iszlám Államra és az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport helyi ágának számító an-Nuszra Frontra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.