Lekapcsolták a szavazók Rubiobotot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Marco Rubio tizenegy hónapos kampányt követően szállt ki, a Trump-ellenes erőket pedig egy közös cél élteti.

Földi Bence
2016. 03. 16. 14:18

Behúzott ugyan kisebb győzelmeket Minnesotában, Puerto Ricón és Washington DC-ben, ám olyankor nem állt mellé a szerencse, amikor igazán szüksége lett volna rá. Az előző szuperkedd (március 1.) előtt változtatott addigi stratégiáján, és az éllovas Trumpot ostorozta, ám nem teljesített kifejezetten jól sem akkor, sem a második szuperkedden. Florida volt az utolsó mentsvára, ám egykori mentora, majd ellenfele, Jeb Bush nem állt mellé, így elbukott Donald Trumppal szemben.

A republikánusoknál háromfősre szűkült a mezőny. John Kasich az esélytelenek nyugalmával folytatja; Ted Cruz még hisz abban, hogy megállíthatja Donald Trumpot; míg az ingatlanmágnás egyre közelebb lépked a végső győzelemhez. Csakhogy nem egyszerűsíti a helyzetet, hogy a mostani szuperkedd republikánus szavazóinak 37 százaléka – azaz több mint egyharmada – meggondolná, hogy egy harmadik párti jelöltre szavazna, ha az elnökválasztás Hillary Clinton és Donald Trump között zajlana. Ez az NBC News Florida, Illinois, Missouri, Észak-Karolina és Ohio államban elvégzett exit polljaiból derül ki. 71 százalékuk azt mondta, hogy ha Trump lesz a jelölt, rá fog vagy valószínűleg rá fog szavazni, 27 százalékuk viszont biztosan nem – azaz a republikánusok elveszíthetik választóik negyedét, ha Trump nyeri az előválasztást. 57 százalék egyébként Clinton–Cruz csatát szeretne az elnökválasztáson – írja összefoglalójában a The Hill.

A republikánus pártelit kifogyott a vállalható jelöltekből – Kasich az lenne, de nagyon le van maradva, Ted Cruz pedig túl radikális és Tea Párthoz közeli – a Donald Trump elleni harcban. (Hogy lehetséges-e, illetve etikus-e megállítani Trumpot, azt itt vizsgáltuk meg szakértők segítségével.) A pártelit célja arra koncentrálni erőit, hogy Donald Trump minél kevesebb delegátust szerezzen, és a nyári konvencióig ne gyűjtse össze a jelöltséghez szükséges 1237 delegátust – mondta egy szakértő a Politicónak.

Ebben az esetben egy versengő konvenciót tartana a párt, ahol senkinek nincs abszolút többsége, így akár el is lehetne venni az egyre biztosabbnak tűnő elnökjelöltséget Donald Trumptól – állítja a Mashable. „Kasich ohiói győzelmét követően egy versengő konvenció esélye nagyobb, mint bármikor. Máris megindult a harc azokért a delegátusokért, akik második és harmadik körben rád szavazhatnak” – mondta egy másik bennfentes a Politicónak. Trump egyébként szerdán előrevetítette: ha ilyen módszerhez nyúlnak a republikánusok, rossz dolgok fognak történni, akár zavargások is kitörhetnek. Nehezíti a helyzetet, hogy Cruz és Kasich megosztja a Trump-ellenes szavazótábort, így a nagy terv (amelynek van alapja, hiszen egyre több helyen lesz olyan előválasztás, ahol a győztes az összes delegátust megszerzi) akár el is bukhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.