Mégsem megy Kubába Kerry márciusban

Az utazásra nem is tűztek ki újabb dátumot.

MTI
2016. 03. 04. 7:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatásból nem derült ki, hogy Washington vagy Havanna mondta le az utat.

Kerry az emberi jogokról folytatott volna párbeszédet kubai vezetőkkel, Washingtont ugyanis aggasztja a szigetország kommunista kormányzatának emberi jogi politikája.

Barack Obama amerikai elnök március 21–22-én Kubába utazik. Az amerikai külügyminiszter február közepén egy kongresszusi meghallgatáson jelentette be, hogy hamarosan – még az elnöki látogatás előtt – ő maga is Kubába megy.

Nevük elhallgatását kérő külügyi források szerint a látogatást azért kellett törölni, mert még javában folynak a részletes tárgyalások a két fél között az elnöki vizitről, egyebek mellett arról, hogy Obama melyik disszidenssel találkozhat Havannában, így a külügyminiszteri látogatást a Kerry által javasolt időtartamban nem fogadta konstruktívan a kubai fél.

A külügyi szóvivő szerint John Kerry változatlanul szeretne a közeljövőben Kubába utazni.

Február 24-én a havannai kormány hét, ideiglenesen szabadlábon lévő disszidensnek engedélyezett egyszeri külföldi utazást. Szakértők a döntést az amerikai kormányzatnak tett gesztusként értékelték Obama történelmi látogatása előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.